ÁTSZERVEZETT ALAPELLÁTÁS

Minisztériumának március 15-én kiadott utasításával egyetértve Pécs önkormányzata kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók életének és egészségének megóvására.
Átszervezett alapellátás
Amint azt bizonyára a pécsi polgárok is tudják, az új koronavírus az idősekre kiemelten veszélyes. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának március 15-én kiadott utasításával egyetértve Pécs önkormányzata kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók életének és egészségének megóvására. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma utasításának eleget téve Pécs polgármestere március 16-án úgy döntött, hogy március 17-e, keddtől átszervezi a pécsi alapellátást. Ennek célja az, hogy a 65. életévükben járó és azt betöltött, alapellátásban dolgozó háziorvosok és házi gyermekorvosok védelme érdekében a 65 év alatti háziorvosok lássák el a pécsi lakosokat.

A sajtóközleményhez csatolunk egy táblázatot, ebben piros háttérrel szerepelnek azok a háziorvosok és házi gyermekorvosok, akiknek a rendelői keddtől nem látogathatók. Azt kérjük a pécsiektől, hogy saját orvosuk helyett a lakhelyükhöz legközelebbi háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelőt keressék fel.

Felhívjuk továbbá a pécsiek figyelmét, hogy a megváltozott körülményekre tekintettel csak akkor keressék fel a háziorvost, ha azt feltétlenül indokoltnak tartják.

A fenti rendelkezés többeket kényelmetlenül érinthet, de idős embertársaink, orvosaink védelme közös ügyünk. Vigyázzunk egymásra!



                      Az alábbi képre kattintva a táblázat letölthető




Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata








« vissza


HITELES TÁJÉKOZTATÁSÉRT
LÁTOGASSA MEG A

https://koronavirus.gov.hu

OLDALT!




Pécs, a kultúra városa Kiváló magyar tartalom - eFestival 2014 Fogyasztóbarát Település KEHOP-3.2.1-15-2017-00017 UNESCO „Global Learning City Award” – Tanuló Város díj Chengdu 2016 A “PEER GYNT” Projekt  Széchenyi 2020 TOP PROJEKTEK Egészséges Városok Energiahatékony Önkormányzat