POLGÁRMESTERI SAJTÓKÖZLEMÉNY 2020. MÁRCIUS 23.

Az új koronavírus terjedésének lassítása tárgyában Pécs polgármestere március 23-án, hétfőn az alábbi döntéseket hozta
Polgármesteri sajtóközlemény 2020. március 23.
Segélyalap létrehozása


Igyekszünk minden feltételét megteremteni annak, hogy a járványnak leginkább kitett korosztály, a pécsi idősek az otthonukban maradhassanak. Programot indítottunk PAPI néven (Program A Pécsi Idősekért), amelynek keretében élelmiszert, gyógyszert és postai küldeményeket szállítunk az egyedül élő idős pécsiek otthonába. Ez komoly feladatokat ró a szociális intézményrendszerre, a városi cégek esetében pedig arra kell különösen figyelnünk, hogy az alapvető szolgáltatások a járvány ideje alatt is zökkenőmentesen működjenek. Az pedig szinte beláthatatlan, hogy mi vár a következő hetekben a városi egészségügyi intézményrendszerre.

Több pécsi polgárban és cégben felmerült az igény az elmúlt napokban, hogy ha lehet, támogatnák az erőfeszítéseinket, a PAPI-t, vagy éppen a városi cégek, intézmények részére fertőtlenítőszer és védőfelszerelés vásárlását. Vannak cégek, amelyek már konkrét összeget is felajánlottak a célra. Annak érdekében, hogy ennek szervezett formában megteremtsük a lehetőségét, március 23-a, hétfőn egy koronavírus segélyalapot hoztunk létre. Amennyiben úgy látja, hogy az egyébként kicsit sem könnyű gazdasági helyzetben megteheti, hogy támogassa a koronavírus elleni harcunkat, felajánlását az alábbi számlaszámra tudja eljuttatni:


10024003-00336255-00001537


Kérjük, amennyiben így tesz, utaláskor a közlemény rovatban jelölje meg, milyen célra szánja az összeget (PAPI, fertőtlenítőszer-védőfelszerelés, esetleg egyéb). Fontos, hogy a fenti számlaszám március 24-e, kedd 12 órától él.


Online Városinfo


A pécsi önkormányzat, cégei, intézményei és jómagam az elmúlt hetekben számos intézkedést jelentettünk be az új koronavírus terjedésének lassítása érdekében. Ezen intézkedések mögött rengeteg munka, előkészület és megfontolt döntés van. Ezzel együtt is nap mint nap merülnek fel újabb kérdések a pécsiekben a körülményekre és döntéseinkre vonatkozóan. Új, nyílt városvezetési kultúrát ígértünk és be is tartjuk - igyekszem kollégáim segítségével megválaszolni a pécsi polgárokat foglalkoztató kérdéseket.


Mivel éppen a személyes találkozások minimumra csökkentése az egyik célunk, a kialakult helyzetre való tekintettel online csatornákon válaszolok a pécsi polgároknak. Kérdéseiket, amelyeket természetesen anonim módon, név nélkül kezelünk, feltehetik Facebook-oldalamon
csetüzenetben (https://www.facebook.com/peterffyattilapecs/) vagy az alábbi
e-mail címen: fogadoora@peterffyattila.hu március 25-e, szerda délelőtt 10 óráig.


Terveim szerint a kérdésekre március 25-én, szerdán délután 14 órától Facebook-oldalamon élő videó formájában válaszolok.


Péterffy Attila
Pécs Megyei Jogú Város polgármestere



« vissza


HITELES TÁJÉKOZTATÁSÉRT
LÁTOGASSA MEG A

https://koronavirus.gov.hu

OLDALT!




Pécs, a kultúra városa Kiváló magyar tartalom - eFestival 2014 Fogyasztóbarát Település KEHOP-3.2.1-15-2017-00017 UNESCO „Global Learning City Award” – Tanuló Város díj Chengdu 2016 A “PEER GYNT” Projekt  Széchenyi 2020 TOP PROJEKTEK Egészséges Városok Energiahatékony Önkormányzat