Pécs, a kultúra városa

VÁROSI CIVIL PÁLYÁZAT 2016 - EREDMÉNYEK

A Civil Kuratórium közleménye a 2016. évi pályázati támogatásokról.
Városi Civil Pályázat 2016 - Eredmények
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016-ban is kiírta Városi Civil Pályázatát.

Két kategóriában lehetett pályázni: Közösségi és Zöld főváros kategóriában nyújthattak be a pécsi civilek ebben az esztendőben pályázatot.
A közösségi célok közt kiemelten szerepelt a közösségi együttműködés, a természeti és kulturális értékek megőrzése, megújítása, a város, mint közös élettér gondolat jegyében. A Közösségi kategória a fenti célokhoz kapcsolódóan kiemelten hangsúlyozta a helyi identitás erősítését.
A Zöld Főváros kategória pedig a természet és a város kapcsolatát, ill. a közterületek állapotának közösségi javítását állította középpontba.
A pályázati kiírásra összesen 70 pályázat érkezett be 23 alapítvány és 47 egyesület részéről.
A rendelkezésre álló keretösszeg 10 millió forint, míg az összes támogatási igény elérte a 28 856 e Ft-ot. A Közgyűlés által megválasztott Kuratórium így rendkívül nehéz döntési helyzetbe került, amit legjobb tudása szerint igyekezett megoldani. Végül 22 egyesület és 16 alapítvány nyert el támogatást programjaik megvalósítására.
A beérkezett pályázatok száma, színvonala, a sokféle elképzelés igazolja, hogy Pécsett változatlanul kiemelkedően aktív civil élet folyik. A Kuratórium a Közgyűlés által elfogadott ügyrend alapján hozta meg döntését a pályázati kiírásban is meghatározott prioritások mentén.
Elsősorban azokat a pályázatokat támogatta, melyek erősítik a sokszínű közösségi értékek egymás melletti létezését, a városi tér felelős használatát, a természeti-környezeti értékek szerepének növelését a városlakók életében, továbbá jelentősen nagy célcsoportot érnek el.
A Kuratórium nem támogatta – a pályázati kiírásnak megfelelően – a működési költségek finanszírozását, nagy értékű tárgyi eszközök beszerzését, valamint azokat a pályázatokat, amelyek inkább a megvalósítás körülményeire koncentráltak, sem mint magára a projektre (pl. indokolatlanul magas személyi költségeket, túlzott marketingkiadásokat céloztak meg, stb.).
Nem kaptak támogatást azok a projektek sem, amelyeknél a költségek indokoltsága kérdéses volt, és emiatt a szükséges költségcsökkentés meghaladta volna a 30 %-ot.
Pécs, 2016. június 27.

Az eredmények IDE KATTINTVA érhetőek el.
   
                                                                                                



« vissza

RENDELETEK KIHIRDETÉSE

Pécs M. J. Város Önkormányzata Közgyűlésének alábbi rendeletei 2020. szeptember 26. napján léptek hatályba:

Tovább >

SZAKÉRTŐI MUNKAANYAG

Az alábbi linken elérhető a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának gazdálkodásáról készült szakértői munkaanyag.

Tovább >

HELYI ADÓK BEFIZETÉSE

Az új koronavírus emelkedő esetszámait, valamint a pécsiek egészségét és biztonságát szem előtt tartva a pécsi önkormányzat Adóhatósági Főosztálya arra kéri a tisztelt pécsieket, hogy amennyiben lehetőségük van rá, esedékes adóbefizetéseiket elektronikus úton teljesítsék.

Tovább >