Pécs, a kultúra városa

LEVÉLLÁNCOT INDÍTVA KÖSZÖNI MEG A PÉCSI SZERVEZET AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK MUNKÁJÁT

Az Esztergár Lajos Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ nemrég megható kezdeményezést indított el, mellyel szeretnék felhívni a figyelmet azokra, akik a vészhelyzetben is megfeszített erővel veszik fel a “harcot” a koronavírussal szemben.
Levélláncot indítva köszöni meg a pécsi szervezet az egészségügyi dolgozók munkáját
A kampány lényege, hogy mindazon személyek, vagy csoportok, akik szolidaritásukat, együttérzésüket, támogatásukat fejeznék ki az értünk dolgozók felé; tegyék ezt meg írásban a közösségi médiában, méghozzá nyílt levél formájában. A levél végén pedig kérjenek fel egy következőt, aki folytatja a sort.

Íme a pecsma.hu oldalhoz eljuttatott első nyílt levél teljes szövege, változtatások nélkül:


“Tisztelt Pécsi Egészségügyi Dolgozók!

Egy kezdeményezést szeretnénk elindítani szűkebb lakóhelyünkön Pécsett, nem csak egyénileg állampolgárokként, hanem intézményként is szeretnénk hálánkat kifejezni Önöknek, Nektek.

Az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ összes dolgozója nevében szeretnénk az elismerés legmagasabb szintjén szólni hozzátok. Ebben a veszélyhelyzetben szeretnénk megköszönni mindazt, amit értünk emberekért, pécsi és baranyai betegekért, elesettekért tesztek.

Teszitek mindezt hivatástudatból, mert felesküdtetek az emberi élet megóvására és a gyógyítására, ami minden körülmények között a szemetek elött lebeg. Nem válogattok bőrszín, életkor, társadalmi státusz között a munkátok során, hanem alázattal teszitek a dolgotokat.

Ebben a rendkívüli helyzetben megfeszített készenléttel és jelenléttel, a tudásotok legjavával végzitek a munkátokat. A hivatástudatotok és a tenni akarásotok ilyenkor mindent háttérbe szorít, legyen az a család, a barátokok vagy a szórakozás. Anyagi megbecsülés hiánya mellett is ott álltok ebben a kegyetlen „háborúban” az első sorban, és lelkiismeretesen gyógyítotok és emberi életeket mentetek.

Megélitek a tragédiákat nap mint nap és nem csüggedtek, mert egy misszió vezérel titeket: az emberi élet megóvása.

Tisztelt és nagyra becsült egészségügyi dolgozók! Üzenjük, hogy VELETEK VAGYUNK!!!

Minden pillanatban érezhetitek a segítségünket és támogatásunkat, büszkék vagyunk rátok és kitartunk veletek a végéig, és soha nem maradtok egyedül!!

Túl leszünk rajta, és győzni fogunk!


Mi ígérjük: betartjuk, amit kértek!


KÖSZÖNJÜK!


Pécs 2020.03.28.                                                         ECSGYK dolgozói


Átadjuk a szót a Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatóságának.”


Forrás: pecsma.hu




« vissza


HITELES TÁJÉKOZTATÁSÉRT
LÁTOGASSA MEG A

https://koronavirus.gov.hu

OLDALT!