ONLINE EDZÉSEKKEL ÉS RAJZPÁLYÁZATTAL TARTJÁK A LELKET EGYMÁSBAN A PÉCSI ÚSZÓK

2020.04.27.
Online edzésekkel és rajzpályázattal tartják a lelket egymásban a pécsi úszók
Már több mint egy hónapja zárva a Hullámfürdő, így a PSN Zrt. úszószakosztályának új akadályokkal kellett szembenéznie: a sportolók heti kétszer élő online edzéssel és rajzpályázattal tartják a lelket egymásban – olvasható a PSN Zrt. honlapján.

Mint írják, március végén volt az első élő online bejelentkezés Jancsik Árpád, a Jövő Bajnokai Program Dél-dunántúli régióvezetőjének és egyben a PSN Zrt. úszószakosztály-vezetőjének felhívására, amelyre az ország több pontjáról és külföldről is jelentkeztek sportegyesületek. A pécsi úszók tavaly óta heti kétszer funkcionális edzéseket is végeznek kiegészítve az úszóedzést és megelőzve a sérüléseket.


AZ EDZÉSEK A DOBOZ MOZGÁSKÖZPONT KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL, REISZ DÁNIEL ÚTMUTATÁSÁVAL ZAJLANAK.


A „Nekem az úszás…” rajzpályázat pedig a kis pécsi úszókat aktivizálja: az úszószakosztály a sportághoz köthető élmények és emlékek felelevenítésére buzdítja őket. A legtöbb lájkot gyűjtő rajzok nyernek, a szakmai zsűri – Kenderesi Tamás, olimpiai bronzérmes úszó – által kiválasztott különdíjasok pedig jutalmat kapnak.


A rajzokat és festményeket május 15-ig várják a psnswimming@gmail.com e-mail-címre.


További részletek itt olvashatók.


Forrás:pecsma.hu


« vissza


HITELES TÁJÉKOZTATÁSÉRT
LÁTOGASSA MEG A

https://koronavirus.gov.hu

OLDALT!




Pécs, a kultúra városa Kiváló magyar tartalom - eFestival 2014 Fogyasztóbarát Település KEHOP-3.2.1-15-2017-00017 UNESCO „Global Learning City Award” – Tanuló Város díj Chengdu 2016 A “PEER GYNT” Projekt  Széchenyi 2020 TOP PROJEKTEK Egészséges Városok Energiahatékony Önkormányzat