Pécs, a kultúra városa

SAJTÓKÖZLEMÉNY - KÉRDŐÍV

2020.05.14.
Sajtóközlemény - kérdőív
Folyamatos kommunikáció a városvezetés és a pécsi cégek között – egyebek mellett ezt vállaltam a tavalyi önkormányzati választások kampányában. Megválasztásom után ebben a szellemben is láttam munkához, számos jelentős pécsi cég vezetőjével személyesen találkoztam. Megvitattuk az együttműködés lehetséges formáit, igyekeztem feltérképezni, hogy mi miként tudjuk segíteni a munkájukat, és hogy ők hogyan látják az adott vállalat jövőjét.

Ezt a párbeszédet az új koronavírus járvány kitörése és az egészségügyi veszélyhelyzet az elmúlt hónapokban óhatatlanul háttérbe szorította, a város vezetésére másfajta feladatok hárultak.

Ez nem jelenti azt, hogy a járvány miatt kialakult válságos helyzetben ne tartanám még fontosabbnak a kommunikációt a város vezetése és a gazdaság szereplői között. Most minden eddiginél nagyobb szükség van arra, hogy megismerjem a pécsi vállalkozások helyzetét, kilátásait és cégvezetők véleményét. Minél pontosabban tudnunk kell, hogy milyen tartalékaik vannak, mi okozza nekik a mostani időszakban a legnagyobb kihívást. Így pontosabb képet kapunk arról, hogy mivel tudja Pécs önkormányzata segíteni a város gazdaságának újraindítását. Természetesen kiemelt célunk, hogy minél több pécsi munkahely megőrzéséhez járuljunk hozzá.

Annak érdekében, hogy a nélkülözhetetlen információkhoz kollégáimmal hozzájussunk, és a járvány előtt megszakadt párbeszéd újrainduljon, levelet és kérdőívet küldtem ki a legnagyobb 350 pécsi munkáltatónak. Reményeim szerint a kérdőívek adatai nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy tisztán lássunk és a megfelelő lépéseket tudjuk megtenni.

Ebben természetesen nem csak a nagyobb pécsi cégekre számítok: a kérdőívet online formában is elérhetővé tesszük. Azt kérem minden pécsi vállalkozótól, hogy töltse ki, és segítse a munkánkat – minden válasz hozzájárul ahhoz, hogy a megfelelő lépéseket tegyük meg a helyi gazdaság újraindítása érdekében.

Péterffy Attila
Pécs Megyei Jogú Város polgármestere

(A kérdőív itt érhető el:
https://forms.gle/XUBrE18j7HGi3uaM8)


« vissza


HITELES TÁJÉKOZTATÁSÉRT
LÁTOGASSA MEG A

https://koronavirus.gov.hu

OLDALT!